Tóth Edu 2012. november 22-én önálló előadói esttel jelentkezik. A Duma Színház humoristája a bicskei fellépésének emlékét őrzi. Erről kérdeztük:

- Milyen emléket őrzöl a bicskei nézőkről, valóban az első nagyobb nyilvános fellépésed volt Bicskén? Telt ház volt és szerettek? Hogy érezted magad?

Igen, a legeslegelső fellépéseim egyike volt, egyrészt meg voltam illetődve, hiszen az egyik gyerekkori kedvenc humoristámmal és példaképemmel, Hadházi Lászlóval léphettem fel együtt, másrészt pedig már alapból attól elkékült az arcom, hogy én most sok ember előtt próbálok majd vicces lenni. Így el tudjátok képzelni, mennyire lámpalázas voltam. :)

Az előadás előtt pár perccel kikandikáltam a függöny mögül, láttam, hogy milyen sokan eljöttek, még pótszéket is be kellett tenni, és ahogy hallgattam a kíváncsian várakozó morajlást, többször is majdnem elájultam. Laci jófej volt, az öltözőben többször is újjáélesztett, majd amikor remegő lábakkal kitámolyogtam a színpadra, a hatalmas tapstól és kedves tekintetetktől szárnyat kaptam.

Az első pár történetemen kacagott a mélyen tisztelt bicskei publikum, utána megnyugodtam, és eltöltöttünk egy kellemes nyegven percet. Én legalábbis rendkívül jól mulattam, bízom benne, hogy a közönség is. Ez már lassan másfél éve történt, de azóta is a bicskei délután az egyik legkedvesebb színpadi élményem.

- Korábban jártál már a városban? Visszalátogatnál hozzánk egy újabb előadásra?

Sajnos nem jártam még előtte Bicskén, de a legjobb barátom barátnője ott lakott, így sokat hallottam róla. Természetesen nagyon szívesen visszatérnék hozzátok, csodaszép emlék nekem az a május délután Bicskén.

Bicstext csoport

Tóth Edunak hívnak, mindig is én voltam a kedvenc a családban. Csak már nem emlékszem, melyikben. Egyfolytában kétségek között őrlődöm, de ez még nem biztos. De ezt hagyjuk, nekem már a tanulóvezetők sem állnak meg a zebránál, az meg milyen már, amikor munkába menet pont az a busz üt el majdnem, amit éppen lekéstél?

Jó, tudom, tudom, a sors útjai kifürkészhetetlenek, de hol lehet itt rágyújtani? Persze ilyeneket nem kérdezek meg társaságban. Különben is, engem tradicionálisan neveltek, az Aladdintól például Jázmina dekoltázsa miatt voltam eltiltva, a Bogi pedig ma olyan titokzatosan viselkedett fizikaórán, hogy a tanárnő beírta hiányzónak.

Bogi a gerelyhajító csapat leggyönyörűbb reménysége, már az első edzésen kiszúrtam magamnak. Mindig visszahoztam a rúdját, és bár sokat szaladtam, hálás szeme minden kilométert megért. Mindenki azt javasolta, hogy inkább a súlylökő csajokkal próbálkozzak, de tőlük mindig megijedek. Ebből talán már kiderül, hogy szerintem a rendíthetetlen lelki békénél talán csak a megingathatatlan nyugalom a fontosabb, de ezen most nem fogunk összeveszni.

Mindig is a kék volt a kedvenc színem, pedig a zöld, a Huckleberry Finn című ifjúsági regényből pedig Huckleberry Finn a számomra legszimpatikusabb karakter, a Nils Holgerssonból pedig Kákalaki Akka, de Pocoknak is vannak jó pillanatai.

28 esztendős vagyok, örülök, amikor szerda van, és szeretem, ha eszembe jut a pin-kódom. A keresztrejtvényeket viszont utálom. Nekem ne mondja meg senki, hogy hány betű. Ami a legfontosabb, hogy gondtalan, bohém kamaszéveim Pécs városában töltöttem, a közlésigényem már akkor is harmincötszöröse volt a megengedettnek, nem beszélve a többszörös skizofréniámról, amihez kezdek már lassan hozzászokni, annyi, hogy reggelente nehezebben jutok be a fürdőszobába, de a lényeg, ahogy ezt a kedvenc íróm, J. D. Salinger lezárná: Nem pofás kis történeteket várok tőled. A zsákmányodra vagyok kíváncsi!