Bódi László 1965.05.03-án látta meg a napvilágot Ungváron. A zenész egyéves korától a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található Kisvárdán nőtt fel, ahol iskoláit járta, zongorázni tanult és focizott a helyi iskolacsapatban. A gimnáziumi évek alatt két barátjával megalakították a Cipőfűző nevű zenekart, amely közel öt évig létezett, egészen addig, míg László be nem vonult katonának. Tizennyolc éves korában felköltözött Pestre, és elkezdett a jazz-konzervatórium előkészítőjére járni, emellett pedig különböző munkákat is vállalt. Dolgozott az állami vasútnál, sőt még újságkihordóként is. A zenélést ekkor kicsit elhanyagolta, s a konzervatóriumot sem végezte el. A közönség legnagyobb szerencséjére végül mégsem fordult el teljesen a zenéléstől, sőt olyannyira nem, hogy 1990-ben Tóth Zolival, Boros Csabával, Bali Imrével és Szilágyi Lászlóval megalakították a Republic együttest.

Mint ismeretes, Bódi László szíve 2013.02.15-én leállt. Sikerült őt újraéleszteni de azóta mélyaltatásban tartják, ám csütörtökön meg próbálták felébrészteni orvosai, sajnos nem sikerült. Koszorúér-betegsége miatt már korábban műtötték az énekest akkor egy fémhálót ültettek a szívébe. A beavatkozás előtt olyan állapotban volt, hogy felmerült, ha nem gyógyúl meg .- mondta évekkel ezelőtt az énekes orvosa: dr. Merkely Béla. Most hasónloan súlyos a helyzet,ezért lehet hogy most is csak a szívátültetés segítene rajta.

A Republic együttes énekesét egy budapesti korház intenzív osztályán tartják. – A beteg fokozatosan tér magához, kinyitja a szemét, általában kissé zavart, gyenge, nem tudja, mi történt vele. Teljesen egyénfüggő, mikor kezdhet el járni, beszélni a beteg.

A Bódi László sorsáért aggódók most azért szorítanak,hogy ússza meg az esetet maradandó károsodás nélkül, de az is elképzelhető, hogy már olyan rossz állapotban van, hogy csak szívátültetés segíthet rajta.
Megkérdeztük a Művelődési Központ igazgatóját,hogy a március 9-ei koncert meglesz-e tartva, de a kérdést egyelőre ő sem tudta megválaszolni.

Gábos Orsolya

Sándor, József, Benedek zsákban hozza a meleget, szól a jól ismert közmondás, azonban az idei évben máshogy áll a helyzet. 1987 óta nem tapasztalt hómennyiség sokkolta az országot március 15-én.

1848-ban ugyanezen a napon az emberek, csakúgy mint minden megemlékezéskor is egymás ellen harcoltak. Idén azonban igazi márciusi ifjakként küzdött az egész ország a hó fogságában ragadt társaikért.

Március végét írunk, a tulipánok helyett többnyire mégis inkább hóember ácsorog a kertek végében, és veteményezés helyett a hólapátolás aktuálisabb.

De vajon mennyit késik még a tavasz?

Kotormán Viktória

A Vajda diákjai egy projekt keretein belül ellátogathattak Magyarország házába, a Parlamentbe, ahol betekintést nyerhettek az Országház munkával teli mindennapjaiba.

Egy gyönyörű, napsugaras hétfő reggelen elindultunk Bicskéről. A vonat fél órás késéssel ugyan, de befutott az állomásra. Budapesten a Déli pályaudvarról az új metróval utazhattunk tovább, majd megérkeztünk a Kossuth térre, ahol a Parlament épülete áll immáron körülbelül 110 éve. Ahogy megláttuk a neogótikus stílusban épült palotát, nem voltunk elragadtatva a látványtól, ugyanis az épület nagy része fel volt állványozva, a Kossuth tér szinte egésze pedig fel volt bontva. Mi azért csak átverekedtük magunkat a káoszon. Nemsokára beléphettünk az ajtón, és ekkor már mindenkinek elállta a lélegzete! Csodálatosan és precízen kidolgozott falak, oszlopok, hatalmas freskók illetve festmények és az oszlopok tetején sorjában álló kis szobrocskák tekintettek vissza ránk.

Először egy kisebb terembe vezetett utunk, ahová még rajtunk kívül három iskolából érkeztek diákcsoportok. Dr. Cser-Palkovics András parlamenti képviselő és Székesfehérvár polgármestere tartott előadást a politikusi élettel kapcsolatosan és a fontos tudnivalókról. Az előadás után egy országgyűlés jellegű kvízversennyel vártak minket, ahol az iskolák külön frakciókat formáltak. Mi a "Vajda rózsaszín sündisznócskái" frakciónevet választottuk - remélve, hogy az előadást tartó hölgy nem tudja majd kimondani, de ki tudta... -

Végül a rózsaszín sünök megmutatták, hogy honnan is jöttek, és elsöprő sikert arattak. Nyereményünk egy torta volt, amit az ebédnél fogyasztottunk el.

A soron következő helyszín az Országház egyik konferenciaterme volt, ahol képviselők, nagykövetek és elnökök bőrébe bújhattunk. Megnéztük a könyvtárat is, ahol további érdekességeket tudhattunk meg Steindl Imre remekművéről. A könyvtár után megleshettük, hogyan is zajlik egy igazi konferencia. Meglepő volt a látvány. A nap végén pedig azt is megtanultuk, hogyan lehetünk igazán jó díszőrök.

Ismét élményekkel gazdagodtunk. Megismerhettük ezt a gyönyörű építményt és hazánk működésének kulisszatitkait.

Csévi Aexandra

Tóth Edu 2012. november 22-én önálló előadói esttel jelentkezik. A Duma Színház humoristája a bicskei fellépésének emlékét őrzi. Erről kérdeztük:

- Milyen emléket őrzöl a bicskei nézőkről, valóban az első nagyobb nyilvános fellépésed volt Bicskén? Telt ház volt és szerettek? Hogy érezted magad?

Igen, a legeslegelső fellépéseim egyike volt, egyrészt meg voltam illetődve, hiszen az egyik gyerekkori kedvenc humoristámmal és példaképemmel, Hadházi Lászlóval léphettem fel együtt, másrészt pedig már alapból attól elkékült az arcom, hogy én most sok ember előtt próbálok majd vicces lenni. Így el tudjátok képzelni, mennyire lámpalázas voltam. :)

Az előadás előtt pár perccel kikandikáltam a függöny mögül, láttam, hogy milyen sokan eljöttek, még pótszéket is be kellett tenni, és ahogy hallgattam a kíváncsian várakozó morajlást, többször is majdnem elájultam. Laci jófej volt, az öltözőben többször is újjáélesztett, majd amikor remegő lábakkal kitámolyogtam a színpadra, a hatalmas tapstól és kedves tekintetetktől szárnyat kaptam.

Az első pár történetemen kacagott a mélyen tisztelt bicskei publikum, utána megnyugodtam, és eltöltöttünk egy kellemes nyegven percet. Én legalábbis rendkívül jól mulattam, bízom benne, hogy a közönség is. Ez már lassan másfél éve történt, de azóta is a bicskei délután az egyik legkedvesebb színpadi élményem.

- Korábban jártál már a városban? Visszalátogatnál hozzánk egy újabb előadásra?

Sajnos nem jártam még előtte Bicskén, de a legjobb barátom barátnője ott lakott, így sokat hallottam róla. Természetesen nagyon szívesen visszatérnék hozzátok, csodaszép emlék nekem az a május délután Bicskén.

Bicstext csoport

Tóth Edunak hívnak, mindig is én voltam a kedvenc a családban. Csak már nem emlékszem, melyikben. Egyfolytában kétségek között őrlődöm, de ez még nem biztos. De ezt hagyjuk, nekem már a tanulóvezetők sem állnak meg a zebránál, az meg milyen már, amikor munkába menet pont az a busz üt el majdnem, amit éppen lekéstél?

Jó, tudom, tudom, a sors útjai kifürkészhetetlenek, de hol lehet itt rágyújtani? Persze ilyeneket nem kérdezek meg társaságban. Különben is, engem tradicionálisan neveltek, az Aladdintól például Jázmina dekoltázsa miatt voltam eltiltva, a Bogi pedig ma olyan titokzatosan viselkedett fizikaórán, hogy a tanárnő beírta hiányzónak.

Bogi a gerelyhajító csapat leggyönyörűbb reménysége, már az első edzésen kiszúrtam magamnak. Mindig visszahoztam a rúdját, és bár sokat szaladtam, hálás szeme minden kilométert megért. Mindenki azt javasolta, hogy inkább a súlylökő csajokkal próbálkozzak, de tőlük mindig megijedek. Ebből talán már kiderül, hogy szerintem a rendíthetetlen lelki békénél talán csak a megingathatatlan nyugalom a fontosabb, de ezen most nem fogunk összeveszni.

Mindig is a kék volt a kedvenc színem, pedig a zöld, a Huckleberry Finn című ifjúsági regényből pedig Huckleberry Finn a számomra legszimpatikusabb karakter, a Nils Holgerssonból pedig Kákalaki Akka, de Pocoknak is vannak jó pillanatai.

28 esztendős vagyok, örülök, amikor szerda van, és szeretem, ha eszembe jut a pin-kódom. A keresztrejtvényeket viszont utálom. Nekem ne mondja meg senki, hogy hány betű. Ami a legfontosabb, hogy gondtalan, bohém kamaszéveim Pécs városában töltöttem, a közlésigényem már akkor is harmincötszöröse volt a megengedettnek, nem beszélve a többszörös skizofréniámról, amihez kezdek már lassan hozzászokni, annyi, hogy reggelente nehezebben jutok be a fürdőszobába, de a lényeg, ahogy ezt a kedvenc íróm, J. D. Salinger lezárná: Nem pofás kis történeteket várok tőled. A zsákmányodra vagyok kíváncsi!